Látod, már megint itt vagyunk.
Szabályos nyomokat hagyunk,
magunk mögött
a szűz hóban
a homokozóban
vagy hamumezőkben is talán.

Látod hogy remeg a két kezem.
Igazán örülhetnél nekem,
elhoztam végre
felírjuk az égre
fekete füsttel
az utolsó napok nevét.

Szépséged túlragyog a halálon.
Némán vöröslik a távol,
mikor megérkezel.

Házak térdepelnek lábad elé.
Italod méz, ételed a sűrű éj.
Ajkad megnyíló véres torok.
Csókod elől nem hátrálhatok.

Királynő vagy, erő és hatalom.
Minden szavad szomjazva falom,
mikor megérkezel.

Hősök és angyalok teteme szőnyeged,
imádó szívünk ételed
mikor távozol.

Sárga föld és sárga vizek maradtak
lelketlen testvéreim lassan haladnak
tested testünkhöz ért, így lettünk egyek
begyógyíthatatlan súlyos sebek
a világ tetemén.

Lassan csepeg belém.
Tiszta mint a víz.
Tiszta mint én sosem voltam.
Hallom hogy egyre hív.

Tiszta mint én sosem voltam.
Mint ráncok arcodon.
Mint valaha volt szándék
megvezetett utamon.

Lassan csepeg belém,
tisztább mint a víz.
Nyugalmat lelek ma tőled.
Bennem rohadó szív.

Tisztán látlak ahogy 
ágyamhoz lépsz. Belül.
Senki nem sejti szövetségünk
és céljaid velünk.

Lassan csepegsz belém,
Értelmetlen magány.
Az utolsó lázadások
vöröslő hajnalán.

Ott állok majd.
Nyitott könyvként kezedbe.
Utad jelezem zajos
metrókocsikba rejtve.

Hangom monoton sercegés.
Nyikorgó zaj csupán.
Csak körvonalam tökéletes
a házunk falán.

Mélységi mámor.
Ülök az ágyon és 
távolba néz az a szem.

Fehér falakkal
kínzó savakkal
várhatsz rám idegen.

Mondtad, hogy vége
suttogom: végre
lassan gördülő csepp.

Hamvad a vége
végre elérte
az agyamat minden szer.

Nézek, nem látom
aludni vágyom
csak az álmok ne jöjjenek még.

Finom a bőröd
hosszú a körmöd
árkokat szánthatsz belém.

Fehér szobában
krómozott tálban
távolba néz az a szem.

Lassan ébred
magába réved
és nem számol velem.

Lassan indulnak
lassan fordulnak
lekésik az ünnepem

Sorban a negyedik üti el az időt

ami darabokra hullva

váltja majd fel őt

Álmából ébred fel

és nem találja otthon

csak a téglákra heverve

álmodik magának gondot

A ház, a kert és

a macskák a napfényben

úgy olvadnak szét mint

vattacukor a szélben

Csak a sorban negyedik

ütheti el az időt

és áll majd míg az idő

átadja belé az erőt.

Nem kell sokat várnod

míg nem leszel már egyedül

másolják a szíved

és motorosokkal legelől

száguld majd a pokol

minden angyala érted

csak hogy az üzenetetet

végre megértsed.

Csörren kezében az apróm

áldomás a szájából felém

parázsló szemekkel

démonok nevét sorolja elém

kígyózó sorban állok

álomból ébredek

harsogó trombiták helyett

dübörgő kerekek

Állj elém uram

mondd ki a nevem

halálmadarakat

simogat kezem.

Csörrenve hull az apróm

kezéből a lábam elé

hajából az évek

peregnek kifelé

temetők sirkövére

írja fel a nevem

mindenki velem van

mindenki ellenem.

Az, ahogy nem nézel oda,
miközben szeretlek,
az ami végleg leöl.
Mint vágóhídra lökött sertés,
járok legelöl.
Mutatom neked az utat.
Erre gyere, itt nincs veszély.
És én adom magamat oda
helyetted, mikor minden ér.

Csapdák és kések,
egyre megy, akkor is,
eléd térdelek újra,
mikor más nevét ölelik szavaid
lábad elé borulva,
akkor is én vagy veled,
mikor stressztől reszket az állad
mikor gyomrodat
görcsbe huzza a lét
én nyúlok utánnad.
Én vagyok, aki varázsol
gyönyörű álmokat rád.
Én nézem ahogyan ellazulsz,
érkezésem után.

Én vagdosom falatokra
a tulajdon szívem,
hogy egyesével adogassam
a szádba, szívem,
miközben más nevére
gondolva nyögsz
nem tudva milyen.
Hallgatni egy kitalált hős
nevét helyettem.

Az, ahogy nem nézel oda,
miközben szeretlek,
az ami végleg leöl.
Mint vágóhídra lökött sertés,
járok legelöl.

Csak a nap
ahogy beleragyog
nevető arcomba

Csak a zaj van
ahogy süvít a szél
irány az ég alja

Csak a hőség van
ahogy túlexponálnak
a színek a tömegben.

Csak egyszer van így
ahogy akkor ott volt,
elfeledhetetlen.

Csak a nap süt
ahogy hátamra olvad
az ülés csíkosja

csak a zaj van
ahogy mormog az autó
minden mondatra

csak a tér van
tömeg, nyár és fény
tányér szélén a saláta

mint száradó sár
ahogy szívedre ül
egy nem-férfi
otthagyott magánya.

Csak ahogy szoktad,
ne veszísd el,
nem kell hogy ismerd,
csak ne felejtsd el.
Kezedbe adtam,
hát vigyázz rá,
ne veszíts el,
ha mód van rá.

Honnan is tudnád,
hisz én adtam neked,
bízol bennem,
mint egy gyerek.
Kezedbe adtam,
csak kincs lehet,
nyári felhők,
képzelet.

Ágyad széttúrt,
álmosan csücsülsz.
Térded felhúzva,
már nem örülsz.
Kis kincsed hol van,
merre lehet?
Két kezed lassan
törli szemed.
Először ijedség
és a fájdalom.
Aztán a rémület
és nincs alkalom.
Csak egyszer
felejted el a dolgomat
Örökre eltűnik.
Csak az űr marad.

Mondtam, hogy egy van csak.
Tudtad, nehéz lesz.
Te is elbuktad.
Most már elmehetsz.

Mi szól ellened?
Mi szól melletted?
Hadd lássak beléd!
Csillogó szemed,
csillogó szived,
a'szem épp elég.

Aludnék inkább,
vagy leülnék inkább,
csak már telne le.
Az az átok, vagy
ez az átok, vagy
ez a ténfergés.

Ami hozzádig vezet,
vagy tőled elvezet
de mégis tétlenség.
Nem bírok állni,
nem bírok várni,
űrként állsz mellém.

Mi szól ellenem,
mi szólhat velem?
Kérlek, nézz belém!
Indulj el velem,
vagy maradj hirtelen,
a taxi várhat még.

Figyelj, emlékszel?
Pont olyan volt. Pont olyan
egyszerű és napfényes folt
pont olyan sugárzó puha kis hely
ahol mi ketten fértünk csak el.

Figyelj, emlékszel?
Pont olyan szép. Pont olyan
halványan induló kép.
Kedvenc filmeken, vagy izgalmas távol
A keleti partokon talán japánul.

Figyelj, emlékszel?
Az első vonalak, mint megzavart
színes kis bogarak.
Pont olyan komoly és komolytalan,
mint belső tükrünkben: alaktalan.

Azóta magabiztos erős madarak,
ott lapulnak lefordított tenyered alatt.
Ott figyelnek majd szétcsúsznak vonallá
fürtökké, redőkké és gesztusokká.

Figyelj, emlékszel?
Pont ilyen volt, amiről álmodtál
a sok színes folt, körvonal, textúra, tónusok, kép.
Ott a kezedben, veled van még.

Mámoros éjszakából
vakítón sütő nappal
érkeztem meg a délutánba
már beborult tavasszal
kezemen egy lódarázzsal
és hiába kinyílt hóvirággal
sosemvolt kavargó színekkel
lebgelül égetve mindent.

Aztán csend lett,
majd a telefon csengett,
és tudtam a névből,
hogy újra tél.

Kiszáradt szájjal álltam mellé,
hátha ellesem tőle
azt a pár mozdulatot
-nem tudhatom előre-
amitől ő messzebb gördül
és amitől simábban
csúszik végig a nyálkás úton
amíg mögötte jártam.

Esetlenül és csapzottan
heverek mellette
kilométerek, országhatárok
srafozzák keresztbe
fülemen a telefnonal
szívem kalimpálva
csíkos takaróm meggyűrődve
nedvesre hült lábbal.

Minden elöl van
mi ketten meg hátul
utánnunk kulloghat
ki a nagyvilágból
ami már kimaradt
ami el lett mentve
CD lemezeken
dobozokban, rendbe'
Soha nem tudjuk meg
meg sem számoljuk már
azt a sok sok dobozt
amit bennem hagytál.
Kibontatlan vagyok
kifejtetlen szöveg
dézsavűként elhalt
gondolat vagy szünet
kedvenc dugi-csoki
a kredenc mögé csúszva
felbontatlan levél
spamek közé bújva
elfeledett ezres
a télikabátban
félbehagyott könyvek
a hálószobában.

Ne keresd majd rajtam
amikor feltűnik
hogy hiányom belőled
elő mért nem ömlik.
Ne nézz rám majd kérdőn,
hogyan szerethettél,
miért voltál velem,
és velem mi nem lettél.
miattam vagy értem,
hagyjuk ezt majd, kérlek.
Honnan is tudhatnád
mennyit vagy mit érek?
A fel nem bontott csomag,
hallgatatlan zene
nem hagy nyomot  sosem
nem támaszt ereje.
Nem tudod, hogy milyen,
nem gondolhatsz vele
nem hiányzik, nem fáj.
Számodra semmi se.

Senki nem mondta
hogy könnyű
azt sem mondta,
hogy szép.

Megkereslek, hogy tudd,
megkereslek, hogy élj

Nem álmodom rólad
nem kell, hogy beszélj
az árnyékod helyéről is
megismerlek, ne félj

Hangok lesznek amik
hozzád visznek el
láthatatlan szála
hozzádig terel.
Üres teáscsészék
kockás plédeden
kezed aprót rezzen
épphogy létezel.

Megkereslek, hogy tudd
minden fekete éj
ugyanolyan színes.
megkereslek. ne félj!

A hétfő gyakran szül keddet
szerdánként a mese beszövi az estet
csütörtökön húzom a legrövidebbet
pedig a péntekem szombatot tettet.

Csak a vasárnap olyan mint régen.
Csak a vasárnap untat gyengéden.

A hétfő mindig elúszva
keddet átlapozva a szedára kúszva
hamvasan hagyhatom a csütörtököt
hiszen a péntek szombathoz költözött.

Csak a vasárnap olyan mint régen.
Csak a vasárnap untat gyengéden.

A hétfő még mindig gyakran szül keddet
szerdánként a mese beszövi az estet
csütörtökön beszélem a legeslegszebbet
a péntekem szombattal életet menthet.

Csak a vasárnap olyan mint régen.
Csak a vasárnap untat gyengéden.